back to our offer   

SEA KAYAKING

8 NAPOS KAJAK TÚRA "FOLYÓKON LE, HEGYEKEN FÖL"
PROGRAM

Nap 1: Megérkezés és elhelyezés után, estére a résvévők találkoznak a vezetőkkel, megismerkednek egymással és a programmal,  ezután pedig a helyi vendéglőkkel is.

Nap 2: Reggel kajak gyakorlat a hoteli strandon, utánna indulás a Zrmanja folyó kanyonjába. Fürdés és piknik a vizesés mellet, aki pedig kívánja, kipróbálhatja magát ugrásban a sziklacsúcsokról is. Megállunk kávézni Obrovac-ban, kanyonban lévő városban.

Nap 3: Kanu szafari a Zrmanja és Krupa folyókon, egésznapos kirándulás amelyen, mások között, leereszkedünk a lassúb zuhatagokon és fürdünk a mesés vízesések alatt.

 Ha a vízallás megengedi (általában tavasszal és a nyár elején) kanu szafari helyet ez raftingozás lesz.

Nap 4: A romantikus Vrgada sziget látogatása, tengeri kajakokkal, sok fürdési szünettel. Ezen a szigeten, a Kornati szigetek közelében, se kocsi se hotel nincs, ahelyet bővelkedik gyönyörű öbölökkel és strandokkal; itt hajdantól foglalkoznak halászattal és földműveléssel. Este Zadarba megyünk, amely ismert a vidám éjszakai élet miatt.

 

Nap 5: Gyalogolás a Paklenica nemzeti parkban, felismert hegymászó helyiségben. A kilátások leírhatatlanok.

 

Nap 6: Kajakozás a Novigradi tengeren a Maslenica kanálisig  - továbba kikutatjuk ennek a területnek természeti szépsegét és közben kicsit szórakozunk a strandon is.

Nap 7: Szabadnap - kipihenheti magát a strandon, vagy részt vehet az egyiken a szabadon választható kirándulások között - Krka nemzeti parkba, Plitvice tavak nemzeti parkba vagy raftingozáson a Cetina folyón.

Nap 8: Elutazás

Maximálisan részvevő: 16 fő csoportként. Nagyobb csoportok megbeszélés szerint.

Minimum életkor: 8 éves gyerekek, legaláb egy felnőttel kíséretükben, részt vehetnek a túrában.

Szállás: Kérjük hogy vegye figyelembe hogy az Agava apart-hotel külöböző kapacitásu apartmanokkal rendelkezik, amelyek családok elhelyezésére alkalmasak. Egyágyas szobák lényegében nem szerepelnek az ajánlatban, hanem a részvevő kívánata szerint, a részvevő egy kétágyas szobát foglalhat le egy személy használására, 20% hozzáfizetéssel (ez a hozzáfizetés az árjegyzékben levő árakba bele van számítva). Létezhet az is a lehetőség, hogy az egyik részvevő a kétágyas szobát oszt a vezetővel vagy másik részvevővel.

 

FŐSZEZON - 12.07. - 29.08.
SZEZON- 14.06. - 11.07., 30.08. - 19.09.
SEZON KÍVÜL - 10.05. - 13.06., 20.09. - 04.10.

 

 

Novigrad egy kis halaszfalu mélyen a Novigradi tengerben - nagy öbölben amely körül van véve nemzeti és természeti parkokkal: Kornati szigetek, Telascica, Paklenica, Velebit, Vransko tó, Krka, Plitvice - mind egynapos kirándulás távolságon vannak. Kanuzás, kajakozás és tengeri kajakozás ennek a túrának mindennapi része, alkalmas minden korú részvevőnek. A tenger és a folyók szelidek, nyáron kellemes hőmérsékletűek, és semmi képpen nem veszélyesek se testileg nemmegterhelőek.

 

Apart-hotel Agava direkt a strandon található, kemping mellett, a nyugalmas falurészben. Mindegyik apartmanja légkondis, saját fürdőszobával, telefonnal, nternet csatlakozással, telyesen felszerelt konyhával és müholdas TV-vel. A szállodához tartozó kávézó és vendéglő terasszal rendelkeznek amely kilátást terjeszt az öbölre és a Velebit csúcsaira.

 

Az itt felmutatott program változékony, egyes csoportok lehetőségeik és kívánságaik szerint, ugyanugy mint az időjárás, vízállás és rendkívüli érdekes események szerint. A vezetők törekszenek, legjobb lehető és egyidőben biztonságos élményet a részvevöknek szervezni. Ez változtatásokkal eredményezhet, ha evvel kikerülhetők lesznek a kellemetlenségek amelyeket okozhat a kivállóan hideg vagy meleg idő, zivatarok, közlekedési dugók stb. A szervező megtartsa a jogot ezekre a változtatásokra, előbbi értesítés nélkül.

 

 

Indulások 2008-ban
JÚNIUS 14 21 28
JÚLIUS 5 12 19 26
AUGUSZTUS 2 9 16 23 30
SZEPTEMBER 6 13
Más időpontok megbeszélés szerint

 

ÁRJEGYZÉK

Elhelyezés

személyként

/EUR

lakás, étkezés nélkül

FÖSZEZON

630,00

egyágyas szoba étkezés nélkül 

FÖSZEZON

756,00

gyermek árcsökkentés 10%

FÖSZEZON

567,00

lakás, étkezés nélkül

SZEZON

595,00

egyágyas szoba étkezés nélkül 

SZEZON

714,00

gyermek árcsökkentés 10%

SZEZON

535,50

lakás, étkezés nélkül

SZEZONON KIVÜL

494,00

egyágyas szoba étkezés nélkül 

SZEZONON KIVÜL

592,80

gyermek árcsökkentés 10%

SZEZONON KIVÜL

444,60

 

Az árakban be van számítva:

 

- 7 élyszaka elhelyezés 

- kajak, kanu, evező, lifejacket felhasználása

- 5 nap szervezett aktivitás

- neoprene rövid nadrág és cszizmácska, hideg idő esetében

- Paklenica nemzeti park belépő jegy

- transzfer a Zágrábi/Spliti repülőtérről

- turistai járulékok

- vezető és asszisztenció

 

Gyerekek 8-12 évesig 10% kedvezményt élveznek, felnőttel kíséretükben. Egy 8 éven aluli gyerek amely nem vesz részt az aktivitásokban díjtalan, második/harmadik gyerek vagy felnőtt személy amelyek nem vesznek részt az aktivitásokban 50% kedvezményt élveznek.

A kirándulás a 7. napon NINCSEN beleszámítva az árba, és helyszínen foglalható és fizethető.

Több információ és foglalások:info(at)val-tours.hr

tel: +385-23-386479 fax: +385-23-386478


 Alkalmazott az  Internet Explorer-nek, képernyőnek  800x600  Ez a site COPYRIGHT  ©2007, Val Tours